fejléc

Csengetési rend,
A nyilvánosságra hozatal szabályai
Záró rendelkezések

Csengetési rend

A nyilvánosságra hozatal szabályai

A Házirend nyilvános. Minden érdeklődő számára megtekinthető az iskola honlapján, illetve titkárságán.
A Házirend ismertetésére minden tanév kezdetén sor kerül, illetve annak esetleges tanév közbeni módosítása során. Tanulók számára az első osztályfőnöki órán, szülőknek az tanév elején tartott szülői értekezleten.
A beiratkozáskor minden iskolával tanulói jogviszonyban lévő diák és kiskorúak esetén a szülő is nyomtatott formában megkapja.

Záró rendelkezések

A Házirend személyi hatálya: kiterjed az iskolával jogviszonyban álló diákokra, és az iskolában foglalkoztatott alkalmazottra.
A Házirend területi hatálya: előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, amelyeken az iskola pedagógusai ellátják a tanulók felügyeletét. A Házirend az iskola területére, illetve az iskola által szervezett iskolán kívüli rendezvények területére érvényes.
A Házirend hatályba lépése: 2010.április 23.
A felülvizsgált Házirend hatályba lépésével egyidejűleg érvényét veszti az előző házirend.

Debrecen, 2010. április 23.
Donka Péter igazgató

Huszár Gál Iskola :: 4030 Debrecen, Diószegi út 15. | Tel.: (52) 537-078 | fax: (52) 537-079