![]() |
![]() Intézményi Minőségirányítási Program (rövidített változat)1. Intézményi minőségpolitika A Huszár Gál Gimnázium Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola nyitott és világnézetileg elkötelezett intézmény, fenntartója a Hit Gyülekezete. A tizenkét évfolyamos általános iskolai és gimnáziumi oktatás mellett alapfokú művészetoktatás is működik. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka célja olyan értékek közvetítése, illetve megerősítése, amelyek egyrészt a tanulók személyiségére, tanulmányi eredményeire, másrészt a tanulói és intézményi közösségben történő tevékenységet követően a családra, a társadalomra is pozitív hatást gyakorolnak. Az értékek létrehozásában és érvényesítésében teret kap a bibliai szemléletmód, a biblikus erkölcsi és személyiségi normák. Célunk, hogy olyan fiatalok hagyják el az iskolát, akik számára reális cél a felsőoktatásba való belépés. Gimnáziumi diákjainkat az értelmiségi életforma és hivatás betöltésére kívánjuk felkészíteni, megalapozva az egyetemi és főiskolai tanulmányokat. A magas szintű tudás mellett szilárd etikai értékrend és erkölcsi igényesség közvetítése is célunk. Nevelő-oktató munkánk fontos minőségeleme az iskolahasználók elégedettsége. Ennek elérése érdekében elengedhetetlennek tartjuk a családdal való együttműködést munkánk során. Az együttműködés sikerének záloga a partneri szemlélet kialakítása, a közös érdek felismerése. Hisszük, hogy sikeres munkát csak ott lehet végezni, ahol a partnerek képesek és hajlandóak az együttműködésre, a kompromisszumra, a megállapodáson és kölcsönös tiszteleten alapuló egyezségek betartására. Céljainkat akkor tekinthetjük megvalósultnak, ha érettségizett diákjaink túlnyomó többsége sikeres felvételi vizsgát tesz valamely felsőoktatási intézménybe, majd annak elvégzése után szakmailag és emberileg sikeres, teljes életet képes élni. Az iskola befejezésével legalább egy középfokú nyelvvizsgával, és az ECDL vizsgával rendelkezzenek. 2. Minőségfejlesztési rendszer 2.1. A vezetés elkötelezettsége és felelőssége Az intézmény létrehozta és működteti azokat az eljárásokat, amelyek biztosítják a mindenkori érvényes jogi szabályozás alapján a partnerek elvárásainak megfelelő szolgáltatást. 2.1.1. Jogszerű működés A vezetés elkötelezte magát a minőségirányítási rendszer létrehozása és továbbfejlesztése, valamint folyamatos javítása iránt. 2.1.2. Tervezés Az iskola pedagógiai programjában meghatározza hosszú távú céljait. A kitűzött célok megvalósulása érdekében éves munkatervet készít. A munkaterv elkészítésekor figyelembe kell venni az előző évben elvégzett szakmai munka ellenőrzésének és értékelésének eredményeit, a szakmai kollégiumok tapasztalatait, a partneri visszajelzéseket, a fenntartói utasításokat és a külső ellenőrzések eredményeit. A munkaterv elkészítésében részt vesznek a pedagógiai kollégium tagjai. 2.1.3. Vezetői ellenőrzés és értékelés Vezetői ellenőrzés A nevelési-oktatási munka megvalósulása érdekében az igazgató az éves munkarend szerint óralátogatásokat végez, amelyek tapasztalatait óralátogatási lapon az ellenőrzési szempontok alapján dokumentál. A technika dolgozók ellenőrzése havonta egyszer történik, amelynek tapasztalatai az ellenőrzési naplóban kerülnek feljegyzésre. Értékelés Az éves munka értékelése legkésőbb minden év június 30-ig megtörténik. 2.1.4. Minőségirányítási rendszer működtetése az intézményen belül Intézményi értékelés indikátorai és használatának rendje Az intézményi folyamatok és tevékenységek mérésére alakítottuk ki azt az indikátorrendszert, amelynek keretében adatgyűjtést, adatfeldolgozást és adatelemzést végzünk. Az indikátorrendszer a következő területekre terjed ki: Az intézmény szakmai indikátorai: -bér és egyéb juttatások mértéke -a tantárgyak tanításához szükséges tárgyi felszereltségének adatai -Tanulók és szülők elégedettségének mértéke a pedagógiai munkával. A dokumentálási rend szabályozása Az intézmény a jogszerű és hatékony működését igazoló bizonylatok azonosítását, tárolását, hozzáférhetőségét és selejtezését az Iratkezelési szabályzásban rögzíti a vonatkozó jogszabályok követelményeinek megfelelően. 2.2. Partneri elégedettség mérés szabályozása A partnerek körében a vizsgálat a táblázatban jelöltek szerint történik.
2.3. Oktatási és nevelési tevékenységek értékelése 2.3.1. A program beválás vizsgálatának szabályozása A szabályozás célja a helyi pedagógiai program eredményes, hatékony területeinek megerősítése, az elvégzett vizsgálatok eredményeiből következő módosítások folyamatának szabályozása.
Amennyiben módosításra van szükség, készül egy javaslat a szakmai munkaközösség által. Ezt a javaslatot az alkalmazotti közösség megtárgyalja, s kétharmados szavazattöbbség estén elfogadja. Ezután a fenntartó elé benyújtjuk jóváhagyásra. 2.3.2. Értékelés közös követelményei és a mérőeszközök használatának rendje A szabályozás célja, hogy meghatározza az értékelés azon elveit, amelyek biztosítják a tanulók személyiség jogainak védelmét, és információt adjon a partnereknek a tanulók teljesítményéről. A tanuló értékelése minden pedagógus joga és kötelessége. Az értékelés történhet szóban és írásban. Az írásbeli értékelés lehet jegy vagy szöveges vagy ezek együttese is. A szóbeli értékelés követhet minden olyan tevékenységet, amikor azt a nevelő indokoltnak véli. Témazáró dolgozatot egy héttel a megírás előtt a tanárnak kötelessége bejelenteni. Egy napon két témazáró dolgozatnál többet nem lehet íratni. A dolgozatokat a pedagógus egy héten belül köteles kijavítani és azt a naplóban és ellenőrzőben dokumentálni. Az osztályfőnök kéthavonta ellenőrzi a tanulók ellenőrzőjét a naplóban beírtakkal összevetve. Az értékelés ösztönző, pozitívumokra épített legyen. Nem sértheti a gyermek önérzeté, személyiségjogait.
A tanulók egyéni mérési eredményei alapját képezik a szaktárgyi, évfolyam és intézményértékelésnek. A mérések ellenőrzéséért felelős a koordinátor. Az ellenőrzés ideje egybe esik a mérések határidejével. Huszár Gál Iskola :: 4030 Debrecen, Diószegi út 15. | Tel.: (52) 537-078 | fax: (52) 537-079 |